csü. márc 28th, 2024

Sajtóközlemény – A Magyar Szolidaritás Mozgalom a Millával együtt tüntet október 23-án

Budapest, 2012. október 4. A Magyar Szolidaritás Mozgalom hosszú egyeztetési folyamat végén megállapodott az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) szervezőivel, hogy október 23-án az általuk szervezett tüntetésen vesz részt a Szabad sajtó útján, ahol Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke is felszólal.

A szervezők nem maradtak érzéketlenek az állampolgárok által megfogalmazott igény iránt, hogy október 23-án olyan tömegtüntetés szerveződjön, amely érdemben befolyásolhatja a magyar belpolitikát.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom törekvéseinek központi eleme, hogy valódi együttműködés jöjjön létre a demokratikus ellenzéki szervezetekkel és szerveződésekkel. Mivel pillanatnyilag a parlamenti demokratikus pártok vezetői nem készek a közös tüntetésre, a Szolidaritás úgy határozott, hogy 1956 szellemét követve együtt demonstrál azzal a civil szervezettel, amely 2010 telén elsőként lépett fel az orbáni rendszerrel szemben. Reméljük, hogy döntésünk elősegíti az ellenzéki erők majdani együttműködését.

A megállapodás értelmében a Magyar Szolidaritás Mozgalom nem tart külön demonstrációt az Operaháznál, hanem 2012. október 23-án 14 órára a Clark Ádám térre várja szimpatizánsait, az összefogás híveit, a demokratikus ellenzéki pártok támogatóit, képviselőit, az Orbán-rezsim kárvallottjait, hogy közösen vonuljunk a Szabad sajtó útjára.

Budapest, 2012. október 4.

Magyar Szolidaritás Mozgalom