pén. márc 29th, 2024

A Nők Lázadása Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom együttműködési megállapodást kötött

Budapest, 2013. március 4. Közös sajtóközlemény

Magyarország sereghajtó az Unióban, ami a nők foglalkoztatottságát illeti: a 27 európai uniós tagország közül a 23. helyen állunk. Ráadásul a nők nagyobb arányban töltenek be szellemi munkakört, mint a férfiak, mégis jellemzően alacsonyabb presztízsű és/vagy bérezésű, szerényebb előmenetelű helyeken dolgoznak, mint a férfitársaik. Csupán kilenc százalékos a nők aránya a Parlamentben, ott, ahol ezen változtatni lehetne, ahol a jogalkotás folyik. Országunk a 65. abban a Gazdasági Világfórum által készített, 115 országot tartalmazó rangsorban, amely a nemi egyenjogúságot vizsgálja több megközelítésben is.

Ezért a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Nők Lázadása Egyesület (NLE) – egy folyamat kezdeteként – együttműködési megállapodást köt, hogy a demokrácia egyik fontos elemével, a nemek közötti egyenlőség érdekében, az érintettek bevonásával kellően fel tudjanak lépni.

A megállapodás főbb pontjai:

– A Szolidaritás támogatja a NLE minden olyan kezdeményezését, amely a nők hangsúlyos politikai részvételéről, a női választók megszólításáról, közösen kidolgozandó átfogó nőprogramról szól, a jog, a munkavállalás, az oktatás és más, nőket érintő szakpolitikai kérdésekben, kiemelkedő figyelmet fordítva a nőjogi ombudsman intézményének létrehozására.

– A Szolidaritás – egyeztetést követően – segíti a NLE által meghirdetett és szervezett rendezvényeket, akciókat, demonstrációkat.

– A Szolidaritás – egyeztetést követően – megszólalási lehetőséget biztosít a NLE választott képviselőjének a Szolidaritás rendezvényein.

– A NLE minden olyan kezdeményezést támogat, mely a Szolidaritás és a NLE alapszabályával nem ellentétes.

– A NLE– egyeztetést követően – segíti a Szolidaritás által meghirdetett és szervezett akciókat és demonstrációkat.

– A NLE – egyeztetést követően – megszólalási lehetőséget biztosít a Szolidaritás választott képviselőjének a NLE rendezvényein

A Magyar Szolidaritás Mozgalom március 8-án pódiumbeszélgetést szervez a témában (március 8., 18 óra, Bp. VIII. Baross utca 108). Meghívott vendégek: Lovas Nagy Anna, S Kállai Szilvia, Unger Erika, Komlóssy Réka.

Az esemény FB: oldala: https://www.facebook.com/events/159258437562082/

Budapest, 2013. március 4.

Nők Lázadása Egyesület

Magyar Szolidaritás Mozgalom

A Nők Lázadása Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom együttműködési megállapodást kötött
A Nők Lázadása Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom együttműködési megállapodást kötött