vas. Sze 20th, 2020

Székely Sándor az öt ellenzéki pártnak: “tiszta szívvel kérlek benneteket, álljatok ki a jelöltetek mögül”

Tisztelt Elnöktársaim!

Mint azt mindannyian tudjuk, 2020. október 11-én időközi választás lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületében.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom Tóth Ádámot, egy független jelöltet támogat más szervezetekkel, pártokkal együtt.

Mikor Tóth úrral megállapodtunk, abban egyeztünk meg, hogy az előválasztások megnyerésére törekszünk, hiszen hittünk az általunk is elindított előválasztási mozgalom ismételt előtérbe kerülésében, hogy annak segítségével válasszuk ki az ellenzék közös jelöltjét.

Támogatottunk nevét és az indulási szándékát időben, 2020. augusztus 11-én jeleztük dr. Magyar György úr felé, aki a Civil Előválasztási Bizottság elnöke. Jelentkezésünket nyugtázta.

Két nap múlva hidegzuhanyként ért minket a hír, hogy a Jobbik, az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum megállapodtak egy jelöltben és őt tekintik egyedüli közös jelöltnek, s aki ezzel nem ért egyet, az szerintük (szerintetek) a Fidesz-KDNP -t támogatja.

Nézetem szerint a hatpárti jelölt cigány- és zsidóellenes kijelentései erkölcsileg lehetetlenné teszik a támogatását. A 2019-es önkormányzati szereplése pedig kérdésessé teszi, van-e neki jelentősebb támogatottsága a körzetben.

Tisztelt Elnöktársaim!

Mi, akik hosszú ideje politizálunk, sokszor esünk abba a hibába, hogy a politikát cinikusan, hatalomtechnikai oldalról nézzük. És bizony sokszor szükség is van erre. Ám vannak határok.

Azt gondolom, hogy most egy ilyen határhoz érkeztünk. Az nem lehet, hogy a magát demokratikusnak mondó ellenzéki pártok úgy jelöljenek egy rasszistát/nácit a Fidesz-KDNP-vel szemben, hogy még csak előválasztást sem tartanak, mert esetleg kiderülne, hogy nem az ő jelöltjük az „igazi”.

Az nem lehet, hogy akik szóvá teszik ezt az ordító ellentmondást, azokat “fideszbérencezik” a magukat nagyon demokratikusnak, antifasisztának és kisebbség-védőnek hirdető pártok. Az nem lehet, hogy a vélt, vagy valós politikai érdekek felülírják azokat az elveket, amelyekért egy évtizede harcolunk közösen.

Tudom, hogy nagy a nyomás rajtatok. Tudom, hogy nyerni akartok 2022-ben. Én is, és a körülöttem lévő szervezetek szintén nyerni akarnak 2022-ben, és most is.

De könyörgök Nektek, ne így!

Ezért volt a sok kiállásunk a kisebbségek mellett? Ezért vonultatok – velünk együtt, sokszor pártzászlókkal – a Pride-on? Az Élet menetén? Ezért verekedtünk össze – na, jó, azt csak a Szolidaritás aktivistái csinálták, ti nem – az akkor még vállaltan rasszista Jobbikos aktivistákkal Budapesten és vidéken is? Azért, hogy most a győzelem vakreményében egy náci jelöltünk legyen? És tényleg csendben figyelitek, ahogy jobbikos és saját pártotokhoz tartozó kommentelők “fideszbérencezzenek” minket?

Mi történt veletek? Mi történik velünk? Ha nem viselkedünk jól, akkor hatalomváltás után még azért maradhatunk az országban, vagy kezdjünk el pakolni? Hogyan jutottunk idáig?

Hangsúlyozom, nincs ellenemre egy néppártosodó Jobbikkal való óvatos együttműködés, de ez a jelöltetek konkrétan, személyében rasszista és náci, ami nem egy múló betegség, vagy egy kényszeredett bocsánatkéréssel elintézhető dolog.

A fent leírtak folytán tiszta szívvel kérlek benneteket, álljatok ki a jelöltetek mögül! Most még van lehetőség változtatni a történeten. Mentsétek meg az arcotokat! Ne áldozzátok fel a karaktereteket egy ilyen ember miatt! Legyen eszetek! Legyetek könyörületesek a sok kiirtott zsidó embertársaitok emlékével, és a sok iszonyatosan nehéz sorban élő cigány honfitársunk érzéseivel! Kérlek Benneteket, ha esetleg nem is támogattok minket, engedjétek meg nekünk, hogy lejátsszuk ezt a meccset a Fidesz-KDNP-vel! Egy az eggyel szemben! A mi jelöltünk alkalmas, tiszta és – bizony – nagyon is igazi ellenzéki!

Kérlek Benneteket, lépjetek vissza! Most.

Higgyétek el, nem fogtok bennünk vagy Tóth Ádámban csalódni! Kitartásunkat, elszántságunkat, elhivatottságunkat 9 éve ismerhetitek. Tudjátok, hogy mi még a fizikai erőszaktól sem szoktunk megriadni, ha az elnyomó rezsimről van szó. Higgyétek el, kiütjük a nyeregből a dinasztiát építő fideszes jelöltet, aki édesapja halála után, mosolyogva kampányol a körzetben, amit az elmúlt években csak a távoli Washingtonból szeretett. Támogatottunk az Országgyűlésbe jutva a demokratikus ellenzék sorait fogja gyarapítani. Nem pedig a kormányban vagy az ellenzékben ülő nácikét.

Budapest, 2020. augusztus 31.

Székely Sándor
Magyar Szolidaritás Mozgalom

elnök

Kapta: Szabó Tímea (PM) Karácsony Gergő (P), Schmuck Erzsébet (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Fekete Győr András (Momentum), Tóth Bertalan (MSZP)

Másolatot kapott dr. Magyar György.