szo. ápr 20th, 2024

Ne folytassa, Főpolgármester úr!

A Szolidaritás Mozgalom szerint Budapesten meg kell építeni legalább 100 ezer P+R parkolót, meg kell oldani a helyi érdekű vasutak és a hiányzó illetve meghosszabbításra váró metróvonalak sorsát és csak utána lehet folytatni a belváros és a hidak lezárását illetve a bicikliutak felfestését.

Budapest főpolgármesterének nagy projektje, hogy a Budapestet, de legalábbis a belvárosi részeket autómentéssé teszi. A Magyar Szolidaritás Mozgalom ugyan az alapötletet támogatja, de úgy, ahogy a jelenleg a városvezető teszi, az a külvárosban és az agglomerációban élő milliók számára kifejezetten zavaró, idegesítő és a mindennapi életre is rossz hatással van.

“Ezért arra kérném a Főpolgármester urat, hogy ne folytassa tovább ebbe az irányba ható tevékenységét” – fejtette ki Székely Sándor a Szolidaritás Mozgalom vezetője.

Székely elmondta, hogy Budapest az elmúlt 32 évben beleszürkült a pártpolitikai csatározásokba. “Ez az a város, melyben elképesztő lehetőségek rejlenek, földrajzi és geopolitikai okokból, mégis a város nem vagy nem úgy fejlődik, ahogy kellene. Budapestet ki kell szabadítani a pártpolitika illetve az átgondolt városépítési stratégia nélküli vezetés fogságából és neki kell állni, felépíteni a 21. század Budapestjét” – zárta gondolatait a Szolidaritás elnöke.

A mozgalom vezetője kifejtette, hogy erre csak egy pártoktól független főpolgármester vezetésével lehet esély.

Szolidaritás Sajtó