Ez nem baloldali politika, ez színtiszta kapitalizmus, Miniszterelnök úr!
Orbán Viktor Dopeman podcastjéban azt állította, hogy a baloldali ígéreteket is ők hajtják végre, miközben az elmúlt tizenöt évben leginkább a gazdagoknak kedveztek, a munkásoknak csak alamizsnát adnak.
Székely Sándor, a Szolidaritás Pártjának az elnöke elmondta, hogy Orbán Viktor hazudik, amikor azt állítja, hogy kormánya baloldali követeléseket is teljesít. Ha így lenne, Magyarországon sávos adórendszer lenne, ezer eurós minimálbér, százezer forintos családi pótlék, ingyenes oktatás és egészségügy, melyet vagyon- és osztalékadó fedezne.
Ehhez képest a gazdagokat támogató egykulcsos adórendszer van, több millió embernek nem éri el a fizetése az 1.000 eurót, és egyre inkább fizetős az egészségügy és az oktatás is. A magyar cégek helyett a Fidesz inkább az amerikai magán és a kínai állami gigacégeket támogatja százmilliárdokkal, miközben az ország népét hitelbe veri, hogy lakást vásárolhasson. Ez nem baloldali politika, ez színtiszta kizsákmányolás.
Székely elmondta továbbá azt is, hogy Dopemanhoz hasonlóan ő is változott a szobordöntés óta. A külpolitikában például általában egyetért a jelenlegi miniszterelnökkel és belátta, hogy mivel kapitalizmus van, nem az aktuális miniszterelnökkel kell hadakozni, hanem a fogyasztói társadalommal és a kapitalizmussal szemben kell egy másik alternatívát építeni, egy olyat, ahol a nem gazdagok és a nagyvállalatok állnak a középpontban, hanem az emberek jól léte. De hiába változott Dopeman és Székely, Orbán semmit se változott, ő egy igazi kapitalista így továbbra is a politikai ellenfél.