szo. Már 28th, 2020

Székely Sándor beszéde március 15-én

Az ellenzék közös demonstrációt tartott március 15-én a Fővám téren, ahol többek között felszólalt Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke is. Az alábbiakban az ő beszédét közöljük.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési dolgozók bértárgyalásának megindítását

A magyar könyvtárosok, muzeológusok, levéltárosok és közművelődési dolgozók nevében, a Szépművészeti Múzeum dolgozóinak kezdeményezésére még novemberben nyílt levelet írtak Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárnak. Ebben az ágazat munkavállalói, szakszervezeti tagok és szakszervezeten kívüli dolgozók, kezdeményezték a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) bevonásával, hogy a bérünket biztosító magyar kormány haladéktalanul tegyen lépéseket a bérviszonyok rendezésére.