szo. ápr 20th, 2024

Debrecenben is tagja az ellenzéki összefogásnak a Szolidaritás

Választási megállapodást kötött 2019. július 16-án Debrecenben a Magyar Szolidaritás Mozgalom, az MSZP, a Párbeszéd és a Demokratikus Koalció. A négy szervezet közös polgármester-jelöltje Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció helyi vezetője, a DK országos elnökségének tagja. Káposznyák István a Szolidaritás helyi vezetője és egyben az országos szervezet alelnöke a 11–es választókörzetben indul.

Erős ideológia alapokon nyugvó, őszinte, nyílt, egymás elfogadására és tiszteletére épülő szövetséget kötött ma a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás Debrecenben.
Szövetségünk, a debreceni demokraták szövetsége, a NER autokratikus világának lebontása érdekében, az önkormányzati választásokon közös polgármesterjelölt mögé sorakozik fel, városunk minden körzetében közös jelölteket indít, és közös listát is állít.

Valljuk, ahhoz, hogy Debrecen a fenntartható, környezettudatos fejlődés mellett elkötelezett, szociálisan érzékeny 21. századi nagyváros, az Európai Unió egyik meghatározó régióközpontja legyen, nem gázszerelő kisiparos strómanok, nem 83 évesen hirtelen közgazdasági zsenivé, milliomossá váló mamák, nagymamák és nem is közpénzen épített-működtetett, fideszes zárt elitiskolák kellenek.

Ezért programunkban korrupciótól mentes, kiszámítható és tervezhető együttműködést ajánlunk az itt élők számára, amelyben megvédjük az egyének és közösségek jogait és érdekeit, valamint biztosítjuk a kulturális, vallási és civil élet sokszínűségének feltételeit. Nekünk az ember fontos, nem a beton és a térkő.

Hisszük, hogy a NER autokratikus rendszere és annak debreceni helytartói, mindazok ellenére is leválthatók, hogy városunkban léteznek olyan ellenzéki vezetők, akik saját politikai túlélésük érdekében a teljeskörű ellenzéki együttműködés lehetőségét is feláldozták, odadobták.

Hisszük, hogy szövetségünkkel, Debrecen változást kívánó demokrata polgárai számára a reményt adtuk vissza.

Debrecen, 2019. július 16.

Varga Zoltán
DK debreceni elnöke
DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás
polgármesterjelöltje

Madarasi István
MSZP debreceni elnöke
Dede Tamás
Párbeszéd megyei elnöke
Káposznyák István
Szolidaritás városi elnöke

 

 

Akcióinkat az alábbi számlaszámra küldött adományokból fedezzük. Segíts Te is!

A PAYPAL alkalmazásával saját PAYPAL-fiókodból, vagy bankkártyád segítségével is utalhatsz adományt: KLIKK!




A számla tulajdonosa a Szolidaritás.

MagNet Bank: 16200106-11517878 

IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000