pén. okt 4th, 2024

Kifelé a pártokkal az önkormányzatokból!

A Magyar Szolidaritás Mozgalom mélységes csalódással tapasztalja, hogy a kaotikus energetikai viszonyok közepette a DK kicsinyes politikai kivagyiság tárgyává teszi az általa uralt önkormányzatok állami támogatását.

A Szolidaritás eleve elítéli a kormány átláthatatlan energetikai árazásait, főleg azt, hogy zuhanó világpiaci árak közepette is lehetővé teszi egyes önkormányzatokkal szemben horrorisztikus szerződések kikényszerítését. Ugyancsak aggodalomra ad okot, hogy a kormány az állami támogatásokat politikai ízlés szerint osztogatja, ami szintén kész helyzet elé állítja a helyhatóságokat. Mégis, minden disznóság dacára elfogadhatatlan, hogy egy párt dacból visszautasítson lehetséges állami forrásokat az önkormányzatok számára, s ezzel nehezebb helyzetbe hozza az amúgy is kizsigerelt polgárokat.

A Szolidaritás Mozgalom álláspontja szerint Magyarországon elmúltak azok az idők, amikor a pártokra lehetett bízni a települések vezetését. Az egyre mélyebbre süllyedő pártközi csaták helyi kártétételeinek azzal lehet elejét venni, ha az eddigi főszereplők kicsit hátrább lépnek a civil szerveződések javára, csökkentve a politikai huzavonák polgárokat érő csapásait.

Székely Sándor,

elnök