Baloldalon csak a Szolidaritás–Munkáspárt maradt a pályán, és hiába fenyegetik, nem fog levonulni

DSC00007 (1)

A Szolidaritás Párt nem lép vissza egyetlen választókerületben sem, a választók előtt nem lehet és nem szabad elvenni a valódi baloldali alternatívát.

Meglepőnek tartjuk, hogy több egykori szocialista politikus – köztük Lamperth Mónika, Bárándy Péter, Göncz Kinga, Csabai Lászlóné és Lendvai Ildikó – most visszalépésre szólítanak fel más baloldali jelölteket. Azok beszélnek ma felelősségről és áldozatvállalásról, akiknek politikai döntései jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a baloldal elveszítette társadalmi beágyazottságát és hitelességének egy részét.

A Szolidaritás Párt már 2018-ban is jelezte, hogy a Gyurcsány-féle DK parlamenti erőve válva nettó liberalizmusba injekciózta a maradek baloldalt. Akkor ezt sokan nem vették komolyan, sőt támogatták azt az irányt, amely végül beszűkítette a baloldali politikai kínálatot és az MSZP megszűnéséhez is vezetett. Ennek következménye, hogy ma reális forgatókönyvként merül fel egy olyan parlament, ahol kizárólag jobboldali pártok ülnek.

Ebben a helyzetben különösen érthetetlen, hogy éppen azok kérik másoktól a visszalépést, akik hozzájárultak ehhez az állapothoz. A választók nem politikai alkukra, hanem valós képviseletre várnak.

A Szolidaritás Párt álláspontja szerint a baloldal jövője nem a visszalépésekben, hanem az újjáépítésben van. A választóknak joguk van többféle baloldali ajánlat közül választani, és nekünk kötelességünk ezt biztosítani.

Ezért minden jelöltünk elindul a választáson, és 16 megyében 59 körzetben képviseljük azokat, akik változást akarnak, és nem kérnek a bolygót kivéreztető kapitalizmusból.