A 11 évvel ezelőtt, romákat ért sorozatgyilkosság olyan stigma, ami ráégett az egész országra – sajtóközlemény
A Szolidaritás Mozgalom úgy véli, hogy ezt a gyalázatot csak úgy tudja az ország lemosni
A Szolidaritás Mozgalom úgy véli, hogy ezt a gyalázatot csak úgy tudja az ország lemosni
A magyar könyvtárosok, muzeológusok, levéltárosok és közművelődési dolgozók nevében, a Szépművészeti Múzeum dolgozóinak kezdeményezésére még novemberben nyílt levelet írtak Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárnak. Ebben az ágazat munkavállalói, szakszervezeti tagok és szakszervezeten kívüli dolgozók, kezdeményezték a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) bevonásával, hogy a bérünket biztosító magyar kormány haladéktalanul tegyen lépéseket a bérviszonyok rendezésére.
Sajtóközlemény – A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja a miskolci Ifjúsági Ház tervezett bezárása elleni szeptember
Örömmel értesültünk róla, hogy több miskolci állami gimnázium képviselője szándéknyilatkozatot tett az összefogásra annak érdekében,
Tiszteletünket és elismerésünket fejezzük ki a lengyel társadalomnak a Demokrácia és Szabadság melletti kiállásáért. Nem
A párt egyik alapító szervezeteként a Magyar Szolidaritás Mozgalom továbbra is közösen készül az őszi
A Magyar Szolidaritás Mozgalom szerint a temetkezésről szóló törvényt örökre el kellene temetni, és soha
A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatásáról biztosítja a jogaiktól visszamenőlegesen megfosztott bányászokat abban a küzdelemben, amelyet
Budapest, 2012. október 4. A Magyar Szolidaritás Mozgalom hosszú egyeztetési folyamat végén megállapodott az Egymillióan