Ma ünnepelni gyűltünk össze. Emlékezni a múltra, és elmélkedni a jövőn. Ünnepelni a márciusi ifjakat, a hősöket, akik tenni akartak és mertek a hazáért, a szabadságért, egymásért.
A kokárda színei, a nemzet színei… Erő… hűség… és remény. Büszkén viselték a márciusi ifjak.
Volt erejük harcolni azért, amiben hittek. Hűségesek voltak az eszméikhez, egymáshoz, és volt reményük arra, hogy akár áldozatok árán is, de egy jobb, élhetőbb ország lesz Magyarország.
- március idusán megszületett a remény. Ezt a reményt kell nekünk tovább éltetnünk és megmutatni, hogy méltó örökösei vagyunk elődeiknek.
Persze most nem a függetlenségünkért kell harcolnunk, külső elnyomás sem fenyeget, de sok mindent elveszítettünk az elmúlt 25 év vívmányaiból. Mára alapjaiban rendült meg a demokratikus Magyarország. Pedig csak szilárd alapra és csak arra szabad építkezni.
Ez az alap
– a teljes konszenzuson alapuló alkotmányosságban,
– a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállításában és
– az erős civil kontroll megteremtésében szilárdítható meg.
A kálvinista Rómából, Debrecenből jöttem hozzátok, a Fidesz fellegvárából. Abból a városból ahol 1849-ben kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, abból a városból, ahol Kósa Lajos és sleppje 1998 és 2010 között kidolgozta azt a rendszert, ami szinte feudális viszonyok közé taszította a közéletet.
Nézzetek körül, mi történik az országban! Mi debreceniek már 17 éve szenvedjük azt az arroganciát, ami már sokak számára élhetetlenné és szerethetetlenné tette a hazánkat.
Emlékeztek még mi történt 2010. június 3-án a forinttal? Bedőlt, mert Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere egy konferencián nem a kupakokról mondott szakértői véleményt, hanem államcsődöt vizionált. Kósa kijelentéseitől néhány órán belül zuhanó pályára került a forint és ennek következtében sok ezer magyar család ment tönkre.
Ma sem tudjuk, hogy a dilettantizmus, vagy a kőkemény számítás volt-e az ok… Ahogyan sok más esetben is csak kapkodjuk a fejünket: útdíj, netadó, műkincseket vásárló MNB, sorra bedőlő brókercégek, fideszes vezetők maguktól növekvő ingatlanai, fantom garázsok, politikai rendezvényre rendelt iskolák…
Hol van az általuk kiépített rendszer 48 eszméihez képest?
Mert mit is akartak a márciusi ifjak? Például törvény előtti egyenlőséget. Most vizsgálja éppen Polt Péter, hogy az általa vezetett ügyészség 2010 óta miért csak ilyen csekély számban indít eljárásokat korrupcióval ügyekben. Nyilván mindent rendben fognak találni, ahogy Vida Ildikó is mindent rendben talált a saját maga által vezetett szervezetnél.
Kívánták eleink a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. Nézi még valaki a királyi tévét? Ahol a vasárnapi híradóban még az orrszívó-porszívó is megelőzte a kétharmad elbukásának hírét?
Petőfiék kívánták az úrbéri viszonyok eltörlését, de nem úgy, hogy a legjobb barát gázszerelők legyenek – hátszéllel persze – a legnagyobb oligarchák. Ahol állami földeket csak haverok bérelhetnek, ahol a vejekhez dőlnek a közpénzek.
Ma Európában és sajnos egyre több helyütt a világban ciki magyarnak lenni. Pedig én büszke akarok lenni a magyarságomra, életemet itt kívánom leélni, ahol rendezett viszonyok között, értéket teremtve tehetek a hazámért, a családomért. Keletről jöttem, de azt szeretném, ha a hazám a Nyugat része lenne. És ezért tenni is akarok.
Mert az ország nagy bajban van, mert a hatalom kizárólagos megszerzésére törekvő kormány az alkotmányosság megszüntetésével, az ország hiteltelenné tételével, a demokrácia értékeinek tagadásával, a rákosi tv demagóg és hazug agymosásával, az ártatlanok meghurcolásával, a mutyikkal, a korrupcióval, és a lopással csak hosszas munkával orvosolható károkat okoz.
A kokárda színei, a nemzeti színek:… Erő, hűség és remény.
– Erő, hogy célunkat elérjük.
– Hűség a demokratikus értékrendhez, és
– remény, hogy lesz még Magyar Köztársaság.
Emlékeztek még? “A népnek joga van elkergetnie a kormányt egy demokráciában is, ha az a népakarat ellenében kormányoz, ha az emberek létérdekét veszélyezteti…. Igaz?
És ki tehet azért, hogy egy élhetőbb, jobb ország legyen Magyarország? Emeljétek fel a kezeiteket és a mutatóujjatokat fordítsátok magatok felé! Igen, mi vagyunk azok az emberek!
A fegyverünk pedig legyen a szó! A kimondott igaz szó! A nehézfegyver pedig a minél szélesebb körű tiltakozás az utcákon, tereken, közintézményekben.
Szabadság, Egyenlőség, Szolidaritás!