pén. ápr 19th, 2024

A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja a Tanítanék Mozgalom december 19-ei tiltakozó akcióját

A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja a Tanítanék Mozgalom tiltakozó akcióját, melyet az oktatás szabadságáért, gyermekeink és az ország jövőjéért tartanak 2016. december 19-én, a köznevelési törvény elfogadásának ötödik évfordulóján.

Szakmai szervezetek, civilek, szakszervezetek és gyermekeik, unokáik jövőjéért aggódó szülők és nagyszülők már hosszú ideje hallatják a hangjukat az oktatás siralmas helyzetével kapcsolatban. Ezeket a hangokat az oktatásért felelős kormányzat rendre figyelmen kívül hagyta, a szakmai vagy akár oktatáspolitikai párbeszédet teljesen ellehetetlenítve ezzel.

Most már nemzetközi felmérések is feketén-fehéren bizonyítják, hogy a magyar oktatás hatalmas bajban van. A botrányos PISA-felmérésből nem csupán az derült ki, hogy a magyar tanulók hatalmas lemaradásban vannak, hanem az is, hogy az oktatási rendszer képtelen a szegregáció csökkentésére, vagy az érdemi hátránykompenzációra. A megszerzett tudás, amennyiben azt a tanulók egyáltalán alkalmazni tudják, nem képes megfelelni a 21. század igényeinek, ami által az ország versenyképessége csökken.

Mindezek ellenére a kormányzó pártok és az oktatásért felelős kormányzati politikusok a tanárokra, iskolákra mutogatnak. Fel sem merül bennük, hogy eleve hibás koncepció a tanszabadság felszámolása, az alternatív tantervek alkalmazásának ellehetetlenítése, vagy az idegen nyelvek, a számítástechnika oktatásának másodlagossága a mindennapos testneveléssel, hit- és erkölcstannal szemben.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom ezért támogatja a Tanítanék törekvéseit, tagjainkat és szimpatizánsainkat arra biztattuk, hogy vegyenek részt Kossuth téri rendezvényen, illetve vidéken segítsenek helyi akciók megszervezésében.