ked. ápr 16th, 2024

A Szolidaritás Mozgalom részt vesz a január 5-i országos tüntetésen a rabszolgatörvény ellen

2019. január 5-én a szakszervezetek, a civilek – köztük a Szolidaritás – és a pártok szervezésében a Hősök terétől a Kossuth térig vonulnak a résztvevők, hogy tiltakozzanak a botrányosan elfogadott rabszolgatörvény ellen.

Az Orbán-kormány már elvette a cafetériát, a munka törvénykönyvének szigorításával, az úgynevezett „rabszolgatörvénnyel” pedig lehetővé tette a 6 napos munkahetet, a havi mindössze egy pihenőnapot, a több éves késéssel kifizetett kötelező túlórákat.

Január 2-án mi is részt vettünk azon a találkozón, ahol a szakszervezetekkel közösen az alábbi követeleseket fogalmaztuk meg:

  1. Módosítsák a Munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, a rabszolgatörvényként elhíresült túlóra szabályozást pedig vonja vissza a kormány!
  2. Béremelést, többek között a minimálbér két számjegyű emelését, a cafetéria visszaállítását, a közszféra béreinek rendezését!
  3. Követeljük a sztrájkjog újraszabályozását, érdemi párbeszédet, előzetes egyeztetést várnak el a dolgozókat érintő törvények módosításánál!
  4. Rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozását, a korengedményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszahozásától a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatásáig!

Találkozzunk január 5-én 14 órakor a Hősök terén!