sze. nov 13th, 2019

Baloldali válaszok napja – konferencia az önkormányzati választásokról

2019. október 5-én baloldali közösségi összejövetel, mozgalmi konferencia keretében leginkább baloldali közszereplők közreműködésével értékeljük a hazai és nemzetközi folyamatok tükrében az önkormányzati választásokat, a leendő testületek és önkormányzati vezetők előtt álló feladatokat.

Ideje: 2019. október 5. szombat, 10.00-15.00
Helye: Vasas Szakszervezeti székház, Budapest, VIII. Magdolna u. 5-7

Orbán Viktor antidemokratikus hatalomgyakorlása és a legyőzéséhez szükséges folyamatos összefogás-kényszer miatt az utóbbi évtizedben háttérbe szorult az értékelvű politizálás. Ennek a folyamatnak legnagyobb vesztese az a baloldal, amely ilyen körülmények között képtelen arra, hogy megmutassa saját politikai értékrendszeréből fakadó, a társadalmi szolidaritáson alapuló, az átlagembereket képviselő alternatíváját. Éppen ezért szükség van arra, hogy a változásért küzdő és azért tenni is akaró baloldaliak folyamatosan megvitassák, hogy a mai gazdasági, politikai és társadalmi kihívásokra milyen válaszok adhatók.

Az előttünk álló önkormányzati választásokon, a legtöbb helyen széleskörű demokratikus összefogásnak köszönhetően komoly esély nyílik arra, hogy számos helyen kiszorítsák a hatalomból a kormánypártot. A politikai együttműködéseknek köszönhetően olyan baloldali politikusok indulnak, akik aktívan tesznek azért, hogy a magyar baloldal megerősödjön és valódi erőt felmutatni képes kihívója legyen Orbán Viktornak és a mögötte álló politikai- és gazdasági érdekközösségnek.

Baloldali válaszok napja

Networking event in Budapest, Hungary by SZOLIDARITÁS and 3 others on Saturday, October 5 2019 with 237 people interested and 46 people going.

Program:

9.00 Regisztráció (az esemény nem regisztrációhoz kötött, de az első két sort fenntartjuk azoknak, akik részvételi szándékukat előre jelzik és 9.45 percig megérkeznek, regisztráció itt: https://forms.gle/4ZePpT7pgp28Z1rY8).

10.00 Megnyitó – Székely Sándor Magyar Szolidaritás mozgalom elnöke, független ogy. képviselő

10:05 -10.50

I. panel – Változások kora? – Választás és politika vidéken

Bevezető – Holoda Attila, Hajdúszoboszló, független polgármesterjelöltje

Hozzászólók:

Sértő-Radics István (Uszka polgármestere), Dr. Czeglédy Csaba (Szombathely, képviselőjelölt), Holoda Attila (Hajdúszoboszló ellenzéki polgármesterjelöltje)

***

11.00 -11-45

II. Panel – Hiteles alternatívával és rengeteg munkával bárhol győzni tudunk – Budapestet újra fel kell szabadítani

Bevezető: Németh Angéla, XV. kerület polgármestere

Hozzászólok:

Soproni Tamás (Momentum, VI. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje), Németh Angéla (XV. kerület polgármestere, ellenzéki polgármesterjelölt) Baranyi Kriszta (IX. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje), Őrsi Gergely (MSZP, II. kerület ellenzéki polgármesterjelölt)

11.45 – 12:45 Ebédszünet valamint tortavágás a Szolidaritás 8. születésnapja alkalmából

***

13.00-14.00

III. Panel – Felborulhat a NER kényes egyensúlya az októberi választáson – Baloldal nélkül nincs Orbán utáni Magyarország

Bevezető: Antal Attila – politológus, Eötvös Loránd Tudományegyetem

Hozzászólok:

Majtényi László (alkotmányjogász), Antal Attila (politológus, az ELTE Politikatudományi Intézet munkatársa), Karácsony Gergely (közös ellenzéki főpolgármester-jelölt), Kordás László (MASZSZ elnöke), Székely Sándor (független országgyűlési képviselő, Szolidaritás elnöke)

***

14.05.-14.50

IV. panel – Szociális kihívások, esélyegyenlőség, baloldali válaszok,

Bevezető: Krémer Balázs, szociológus, egyetemi docens Debreceni Egyetem

Hozzászólok:

Kalmár Szilárd (szociálpolitikus), Krémer Balázs (szociológus, a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék egyetemi docense), Kállai Szilvia (pedagógus, romaügyi referens) Lencsés Márta (HELP tagja)

***

14.50-15.00

Zárszó – Kalmár Szilárd MUON