ked. jún 25th, 2024

Mi cselekszünk, nem csak beszélünk! Indul a Szolidaritás Ózdon a 2024-es önkormányzati választáson!

2023. október 28-án, a Magyar Szolidaritás Mozgalom Ózdon a 9-es körzetben jelentette be egy ruhaosztás keretében, hogy 2024. június 9-én, mind a 10 körzetben indulni kíván a önkormányzati választásokon. Polgármesterjelöltjük Pap Ferenc lesz.

Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke elmondta, hogy a Ózd az egyik legtipikusabb példája annak, hogyan teheti tönkre a pártpolitika egy város életét. Ózd a rendszerváltás után súlyos problémákkal szembesült. Az addigi ipari termelés gyakorlatilag megszűnt és azóta eltelt időben a város totálisan leépült. Fantom-beruházásokra és és pártkatonákra milliárdok mentek el, ám a város lakossága egyre rosszabb helyzetbe került. A Szolidaritás csak a város lakóinak érdekét nézi és azért politizál helyben, hogy több mint három évtizednyi csőd után végre pozitív változás kezdődjön a csodálatos adottságú városban!

Pap Ferenc, a Szolidaritás Mozgalom polgármesterjelöltje elmondta, hogy a kampányban nem szeretne túl sokat ígérgetni, mert abból már elege van az embereknek. Inkább azt akarja bemutatni, hogy a Szolidaritás Mozgalom cselekszik és nem csak beszél. Ezért is kezdődött a kampányunk egy ruhaosztással. Természetesen ez csak a kezdet, tovább akciók és aláírás gyűjtések is lesznek a megfelelő ügyekkel kapcsolatban, amik a város érdekeit szolgálják. A polgármesterjelölt megjegyezte, hogy minden helyi civil szervezettel szívesen dolgoznak együtt a város érdekében és nem zárkózott el attól se, hogy esetleg pártok támogassák őket munkájukban.

Czakó András, a 9. körzet jelöltje elmondta, hogy náluk egészen rossz körülmények uralkodnak. Célja, hogy a választókerületében elérje, a hogy a sok százmillióból felújított, de régóta karban nem tartott patakmeder rendszeres tisztítását kiharcolja, mert jelenleg özönlenek a patkányok a terület lakóinak szállásaira betegségeket terjesztve. Ezen felül a játszóterek megújítása, a közlekedési utak, járdák rendbetétele az első számú célja.