Karácsony jobb ha csendben marad
Karácsony előválasztáson való visszalépése miatt lett ’22 -ben újra kétharmada a Fidesznek! A Főpolgármesternek nincs
Karácsony előválasztáson való visszalépése miatt lett ’22 -ben újra kétharmada a Fidesznek! A Főpolgármesternek nincs
A Szolidaritás Mozgalom hét kerületben indít polgármesterjelölteket valamint Budapesti listát is állít. A főpolgármesteri pozicióba
Elképesztő az, ahogy a Fidesz és Pikó emberei az utcára viszik azt a kocsma stílust, amit a közgyűléseken előadnak. Ebből is elegük van a kerületben élőknek, ezért nem kérnek a pártok mutyijaiból!
Dr. Vincze Géza leszögezte, hogy a választások után immár a kerület polgármestereként, azonnal nekilát a Fideszes mutyik nyilvánosságra hozatalához és megkezdi a kerület szociális megújítását, fókuszban az ifjú szerelmespárok valamint a már megfáradt generációk segítése lesz!
Az egyesület szomorúnak tartja azt a helyzetet, hogy Magyarországon semmilyen hagyománya nincs a vitának, így a médiumok vezetői dönthetik el, hogy kik és hogyan és hol vitatkozzanak, ezzel alapvetően befolyásolják a demokratikus folyamatokat valamit korlátozzák az állampolgárok szabad információhoz jutásának a jogát.
A legutóbbi kormányinfón elhangzott, hogy, „Kovács Gergely XII, kerületi polgármesteri jelölése a baloldal erkölcsi züllésének
Tisztelt Listavezető Társam! Mint azt te is tudod: az egyik fontos televíziócsatorna nyilvános vitát szervez
A fővárosi listán a Szolidaritás Mozgalom az egyetlen civil szervezet. Különösen fontosnak tartanánk, ha lehetőségünk lenne bemutatni, hogy milyen az amikor emberek csoportja nem közpénzmilliárdokból, hanem saját erőforrásokból, de mély meggyőződésből politizál.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom megdöbbenve látja azt az elképesztő politikai “humbug-diplomáciát”, ami eltakarja a totális