szo. dec 14th, 2019

Nem alakulhatnak félkatonai szervezetek Magyarországon – sajtóközlemény

Székely Sándor a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, független országgyűlési képviselő az újonnan alakuló félkatonai szervezetek elutasításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be pénteken.

A Nemzeti Légió mai megalakulásával olyan félkatonai szervezet jön létre Magyarországon, amelynek szellemisége nyíltan rasszista, ám a megfélemlítő tömeges vonulásokon kívül már a rendvédelmi szervek kompetenciájának kétségbe vonása mellett honvédelmi ismereteket is kívánnak oktatni volt idegenlégiós közreműködésével.

Mindez beláthatatlan következményekkel járhat nem csak az ország lakosainak közérzete, hanem az állami rendvédelmi szervekbe vetett bizalom tekintetében is. Ebben az esetben az Országgyűlésnek – a gyülekezési jog maximális tiszteletben tartása mellett – ki kell nyilvánítania aggodalmát és fel kell kérnie a Kormányt a szükséges cselekvésre, mielőtt az ország bármely települése szélsőséges megnyilvánulások alapján működő, harcászati kiképzésen átesett, rettegést keltő alakulatok játszóterévé válna.

Toroczkai László, a Mi Hazánk mozgalom elnöke néhány héttel ezelőtt bemutatta „új honvédelmi szervezetüket” Nemzeti Légió néven, amelyet a Magyar Gárda eszmei örököseként hoznak létre. A szervezet hivatalos megalakulása a mai napon lesz Szegeden. A bemutatáson elhangzottak komoly aggodalomra adnak okot, hiszen Toroczkai László szerint a hadsereg „nem biztos, hogy képes megvédeni az országot, a rendőrség szerepét sem tudjuk pontosan behatárolni”.

A cigánybűnözés ismételt emlegetése mellett a Mi Hazánk mozgalom képviselője részéről az is elhangzott, hogy Törökszentmiklóson „különböző cigány családok terrorizálják a helyi családokat”, és hozzátette, hogy ha a pártja kerülne kormányra, ők szibériai bérrabtartással szabadulnának meg ezektől az „antiszociális, szociopata” személyektől.
Mi ez, ha nem uszítás? Mi ez, ha nem megfélemlítés? A Kormánynak cselekednie kell, nekünk pedig emlékeznünk kell a történelem borzalmaira, amelyek hasonló módon kezdődtek! Emlékeznünk kell a 10 évvel ezelőtt történtekre, amelyek szintén így kezdődtek, és amelyek során ártatlanok haltak meg Tatárszentgyörgyön, Nagylétán, Nagycsécsen és Kislétán!

Budapest, 2019. június 1.
Magyar Szolidaritás Mozgalom

Akcióinkat az alábbi számlaszámra küldött adományokból fedezzük. Segíts Te is!

A PAYPAL alkalmazásával saját PAYPAL-fiókodból, vagy bankkártyád segítségével is utalhatsz adományt: KLIKK!




A számla tulajdonosa a Szolidaritás.

MagNet Bank: 16200106-11517878 

IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

1 thought on “Nem alakulhatnak félkatonai szervezetek Magyarországon – sajtóközlemény

Comments are closed.