pén. márc 29th, 2024

A Fidesz Budapesten ugyanazt csinálja mint a DK

A Magyar Szolidaritás Mozgalom eliéli a fővárosi Fideszt, mert pártpolitikai csatározásokat vív ahelyett, hogy a budapestiekért dolgozna.

A kormány 44 milliárd forintot juttat a budapesti önkormányzatok, hogy ezzel kompenzálja a saját maga okozta károkat.

A DK fővárosi polgármesteri nem mentek el a pénz elosztásáról szóló egyeztetésekre, amely cselekedtük elfogadhatatlan.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom sajnálja, hogy az érintett kerületi fideszes politikusok ahelyett, hogy a kormánynál lobbiznának a kerületükért, hogy esetleg mégiscsak megkaphassák a nekik jutó pénzeket, inkább az ellenzéki párt polgármestereit jelentik fel.

Ez szintén elfogadhatatlan, hiszen a pártoknak nem egymással kellene foglalkozniuk, hanem azzal, hogyan lehet a városukat, kerületüket minél jobb hellyé varázsolni.

Politikai küzdelemből nem lesz fűtésszámla kiegészítés!

A Magyar Szolidaritás Mozgalom kéri a pártokat, hogy egymás csepülése helyett inkább foglalkozzanak azzal ami a dolguk. A választókkal.

Székely Sándor
elnök