ked. jún 25th, 2024

Kammerer Zoltán a sokadik fecske. A pártoknak ki kell vonulniuk az önkormányzatokból!

2023. május 14-én a független jelöltént induló Kammerer Zoltánt magabiztos többséggel Göd polgármesterévé választották.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom gratulál Göd új polgármestérnek.
A mozgalom elnöke, Székely Sándor elmondta, úgy tűnik, hogy az általuk képviselt politika lassan, de biztosan teret nyer az emberek fejében is. A magyar társadalmat a végletekig fárasztja a különböző politikai pártok kicsinyes marakodása. Ezt a fajta háborúskodást senki sem kívánja a maga közösségében látni. A politikai pártoknak az Országgyűlésben illetve az Európai Parlamentben van a helyük.

“Nekünk, civil szervezeteknek az a dolgounk, hogy minden településen pártoktól független alternatívát kináljuk az embereknek. A pozitiv jövő képe és a települések fejlődéséért meghozott szakmai döntések azok, amik legitimálják a civil szervezetek térhódítását az önkormányzatokban. Egyre több vidéki városban döntenek úgy az emberek, hogy a pártok helyett a civil szervezetekre kell bízni a működést. Így volt ez Jászberényben, és így történt most Gödön is.” – rette hozzá Káposznyák István, a mozgalom elnökségi tagja, debreceni képviselő.

Székely Sándor elmondta még, hogy nemcsak a vidéki településeken kell civil szervezeteknek irányítani a településeket, hanem a fővárosban is. Ideje van, hogy Budapesten független polgármesterek és főpolgármester legyen. A pártlogika tönkreteszi a közösségeket, a civilek viszont életben tartják, fejlesztik és őrzik azokat.

Szolidaritás Mozgalom

Székely Sándor