pén. okt 4th, 2024

Állítsa le a józsefvárosi önkormányzat a lakosok vegzálását!

A Pikó András vezette Józsefvárosi önkormányzat folyamatosan megnehezíti a kerületben élők életét. Most például húsz százalékkal csökkentették a parkolóhelyek számát a kerületben, ezzel hihetetlen bosszúságot okoznak a helyi lakosságnak, hiszen nincs hol parkolniuk a helyi embereknek, így kénytelen a tömegközlekedés helyett minden nap az autójukat használva, tovább rontani a kerület és a város levegőjét.

Simon György a Szolidaritás Mozgalom helyi vezetője elmondta, hogy egy városvezetésnek azon kell dolgoznia, hogy a kerület, vagy város lakói minél jobb és kényelmesebb körülmények között élhessenek. Jelenleg a Nyolcadik kerületi önkormányzat ember kísérletet végez a kerület lakóin, hiszen egyrészt komoly összeget kell fizetniük a lakóhelyükön való parkolásért, másrészt egyre kevesebb helyen lehet parkolniuk a kerületben. Úgy tűnik, hogy a kerület vezetése nem a kerület lakói érdekeit nézi, hanem egy sajátos elképzelést próbálnak megvalósítani a kerületben, amit a kerület lakóinak el kell viselniük, hiszen őket választották meg.

Simon György elmondta, hogy míg a kerület vezetése a helyi lakosság vegzálásával van elfoglalva, addig sajnos a megoldandó feladatokra már nem jut ekkora energia. Probléma a kerületben a tisztaság, a biztonság és rend hiánya. El vannak hanyagolva a közterek, állandóak a problémák a helyi szórakozó helyekkel. Ezzel egy időben a hajléktalan problémát sem sikerült felszámolni a kerületben. Simon felszólította a kerület vezetését, hogy ne az adófizető állampolgárok ellen politizáljanak, hanem értük.