hét. márc 4th, 2024

Olimpiát Budapestre!

A Szolidaritás mozgalom komoly feltételek mellett tudja támogatni, hogy Budapesten Olimpiai játékokat szervezzenek.

Galba-Deák Ádám, a szervezet alelnöke elmondta, hogy a Szolidaritás Mozgalom gőzerővel készül a budapesti önkormányzati kampányra. “Büszkék vagyunk arra, hogy mi nem személyi/technikai ügyekkel tesszük ezt, hanem a programunkkal. Ezt úgy alkottuk meg, hogy annak elemei kiegészítik egymást. A város kétszintű politikai rendszerének az átalakítása, a közlekedési káosz és a rozsdaövezetek felszámolása, az agglomerációval való együttműködés kibővítése és fejlesztése oda vezetnek, hogy jobbá, olcsóbbá, egyszerűbbé tegyék a budapestiek életét, sőt amennyiben a mozgalom koncepciója megvalósul, úgy nagyjából tíz – tizenöt éves időkeretben Budapest alkalmassá válik arra, hogy nyári olimpiát szervezzen” – fejtette ki Galba-Deák.

A mozgalomnak magáról az olimpia szervezéséről is határozott véleménye van.

A Szolidaritás egy olyan olimpia megrendezéséről álmodik, amelyik visszatér az olimpia eredeti céljához: az emberekhez.

  • Nem kellenek a giga cégek, giga eseményei!
  • Nem kellenek a felesleges és drágán fenntartható látványberuházások!
  • Nem kellenek a felesleges reklámok!

Az olimpia az emberek és népek közötti szolidaritásról és a nemes versengésről szól, nem pedig a pénzről és haszonról.

A Szolidaritás Mozgalom helyi civil szervezetekkel együttműködve minimum nyolc-tizenkét kerületben fog polgármester- és képviselőjelölteket indítani a június 9-ei önkormányzati választásokon. “Fő célunk, hogy listát állítsunk és az emberek bizalmát elnyerve bekerüljünk nemcsak a kerületi, hanem a fővárosi közgyűlésbe is. Főpolgármester-jelölti tárgyalást jelenleg Vitézy Dáviddal és más szereplőkkel folytatunk, valahol február végén fogunk végleges döntést hozni a személyi kérdésekben” – fejezte be közleményét a szervezet alelnöke.

Galba-Deák Ádám
alelnök