pén. okt 4th, 2024

Hunwald György a LEV és Szolidaritás Mozgalom színeiben indul a választáson

A Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Lokálpatrióták Erzsébet Városáért Egyesület megállapodott abban, hogy a 2024. évi önkormányzati választáson közösen indul Erzsébetvárosban.

A Szolidaritás Mozgalom minden kerületben az emberek problémáira koncentrál és távol tartja magát a pártpolitizálástól. Célunk, hogy a kerületi megmérettetések mellett fővárosi listát is állítsunk civil partnereinkkel közösen és a fővárosi közgyűlésbe is elvigyük a budapesti civilek hangját. Józsefváros, Ferencváros és Csepel után ez már a negyedik kerület, ahol bejelentjük a polgármester jelöltjeinket és a következő napokban folytatjuk a bemutatásokat – mondta el Székely Sándor a Szolidaritás vezetője.

Hunwald György kiemelte, hogy az elmúlt években Erzsébetvárosban már nem az erzsébetvárosiak voltak a fontosak. “Az erzsébetvárosiak láthatták és érezhették, hogy az elmúlt majd másfél évtized alatt mennyit süllyedt a kerület színvonala és milyen mértékben romlott a közbiztonság, hogyan szűntek meg szolgáltatások, épült le a kórházunk, milyen rendetlenség van az utcákon.”

Lokálpatrióták Erzsébet Városért Egyesület azért alakult, hogy visszaadja az ÖN-KORMÁNYZÁS valódi jelentését. Helyben élő, a kerületet, az utcákat, a házakat ismerő képviselőknek kell képviselni a lakókat, mert pártok jelöltjei –  akik nem is a kerületben laknak – mind megbuktak.

A „Lokálpatrióták Erzsébetvárosért” jelmondat magában foglalja jelöltjeik törekvéseit, akik mélyen tisztelik és szeretik kerületüket, Erzsébetvárost. A csapat elkötelezett a kerület, Erzsébetváros érdekében. Segítőik aktívan részt vesznek a kerület életében és fejlesztésében, és elkötelezték magukat a helyi közösség jobbítására.

A pártpolitikák legnagyobb vesztesei a budapesti és a kerületi polgárok. A politikai pártok a legtöbbször kötött szabályok, előre meghatározott irányvonalak mentén politizálnak, ami korlátozza a helyi problémákra való rugalmas és ésszerű reagálást. Ezért fontos, hogy a választók ne csupán a politikai pártokat és azok jelöltjeit válasszák, hanem olyan független, helyben élő és tapasztalt személyeket és csapatot, akik valódi szakértelmet és elkötelezettséget képviselnek az adott körzet vagy kerület ügyeiben. Csapatunk, az Erzsébetvárosi Lokálpatrióták egy ilyen független, civil kezdeményezés, amelynek célja az, hogy az Erzsébetvárosban élő emberek érdekeit helyezze előtérbe a politikai játszmák és pártérdekek helyett.

Eljött az az idő, amikor politikai kötöttségek nélkül politizálhatok és a csapatom valódi közösségi szemlélettel és tapasztalattal rendelkezik, így képesek a kerület valós problémáira koncentrálni és hatékony megoldásokat kínálni azokra.

Az Erzsébetvárosi Lokálpatrióták ígérik, hogy a kerület lakóinak szolgálatában állnak, és közösen dolgoznak egy élhetőbb, fejlődőbb Erzsébetvárosért.

Az Erzsébetvárosi Lokálpatrióták jelöltjei, képviselői helyben élnek, a kerületben laknak. Találkozhatnak velünk a szomszédban, az utcában, ezért is van meg a tényleges helyismeretünk és tapasztalatunk, mivel itt élünk és közvetlenül részt veszünk a közösségi életben és a helyi, a társasházi, közösségi problémák megoldásában. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy a kerület lakói számára hatékonyabb és céltudatosabb szolgáltatásokat nyújtsunk és a közösség fejlődését előmozdítsuk.

Székely Sándor