Hajdú-Biharban a Fidesz az EU pénzéből osztogat
Tasó László, az Orbán-kormány tízezer főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért felelős államtitkára annak az EU-nak
Tasó László, az Orbán-kormány tízezer főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért felelős államtitkára annak az EU-nak
A magyar könyvtárosok, muzeológusok, levéltárosok és közművelődési dolgozók nevében, a Szépművészeti Múzeum dolgozóinak kezdeményezésére még novemberben nyílt levelet írtak Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárnak. Ebben az ágazat munkavállalói, szakszervezeti tagok és szakszervezeten kívüli dolgozók, kezdeményezték a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) bevonásával, hogy a bérünket biztosító magyar kormány haladéktalanul tegyen lépéseket a bérviszonyok rendezésére.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom, tűrhetetlennek tartja az egészségügyben uralkodó viszonyokat. Miközben a Fidesz-KDNP kormány százmilliárdokat
A Magyar Szolidaritás Mozgalom az alábbi felhívással fordult levélben a demokratikus ellenzék pártjainak vezetőihez. A
A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja A Város Mindenkié (AVM) által szervezett, 2017. október 14-én 14
Sajtóközlemény – A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja a miskolci Ifjúsági Ház tervezett bezárása elleni szeptember
Kétszeri halasztás után június 13-án az Országgyűlés elfogadta a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvényt.
Miközben a fővárosi közgyűlésben Székely Sándor azért küzd, hogy a budapesti plakáthelyek ne kerüljenek a
A napokban kerül a postaládákba a Fidesz közpénzből fizetett újabb kampánykiadványa. A “Nemzeti konzultáció”-nak nevezett