Javaslat a demokratikus ellenzék számára
A Magyar Szolidaritás Mozgalom az alábbi felhívással fordult levélben a demokratikus ellenzék pártjainak vezetőihez. A
A Magyar Szolidaritás Mozgalom az alábbi felhívással fordult levélben a demokratikus ellenzék pártjainak vezetőihez. A
A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja A Város Mindenkié (AVM) által szervezett, 2017. október 14-én 14
Sajtóközlemény – A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja a miskolci Ifjúsági Ház tervezett bezárása elleni szeptember
Kétszeri halasztás után június 13-án az Országgyűlés elfogadta a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvényt.
Miközben a fővárosi közgyűlésben Székely Sándor azért küzd, hogy a budapesti plakáthelyek ne kerüljenek a
A napokban kerül a postaládákba a Fidesz közpénzből fizetett újabb kampánykiadványa. A “Nemzeti konzultáció”-nak nevezett
A Magyar Szolidaritás Mozgalom is csatlakozott ahhoz a több száz civil szervezethez, akik kiállnak a
Dr. Majtényi László köztársasági elnökjelöltként, 2017. március 13-án, a köztársasági elnökválasztás előtt elmondott beszéde. Tisztelt
Dopemant sokan harsány, provokatív jelenségnek tartják. Lehet, hogy van benne igazság – de egy “nyuszi”