csü. ápr 18th, 2024

Az előválasztás megmutatta, hogy van egy másik út a főváros és az ország előtt

A Szolidaritás Mozgalom hisz az alulról építkező demokráciában, ezért támogatta kezdeményezést és ezért vett részt aktívan az előválasztás lebonyolításában is.  

A Szolidaritás Mozgalom úgy véli, hogy az ellenzék új politizálásának egyik állomása a december óta tartó előválasztási folyamat, hiszen a választás, a polgárok bevonása a politizálásba a demokrácia ünnepe. A három jelölt: Kálmán Olga, Kerpel–Fronius Gábor és Karácsony Gergely nem csak a budapestieknek, hanem az egész országnak megmutatta, milyen lehet egy demokratikus ország működése, hogy lehet és kell is kulturáltan, programok mentén vitatkozni, hogy meg lehet szólítani és mozgósítani lehet a választópolgárokat.

A fővárosiakat éltek az általunk kínált lehetőséggel és saját maguk döntötték el ki legyen Tarlós István kihívója. Sokan adtak hangot kétkedéseiknek, hogy minek kell ez a sok hűhó, hiszen ezzel azt a látszatot keltjük, mintha Magyarországon demokrácia lenne.  Igen tudjuk, hogy ma a diktatúra finom hangolása van folyamatban, viszont meg kellett mutatnunk az embereknek, hogy van egy másikfajta lehetőség is, van egy másik út az ország előtt.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom gratulál az előválasztás mind három résztvevőjének, különös tekintettel a szervezet által is támogatott Karácsony Gergelynek, aki nagy többséggel nyerte az előválasztást, és aki immár a budapesti polgárok és a demokratikus ellenzéki erők közös jelöltje Tarlós Istvánnal szemben.

A Szolidaritás Mozgalom Karácsony Gergely győzelmével, hivatalosan is jelölő szervezetté vált, így az őszi önkormányzati választásokon elősegítheti, hogy a demokratikus ellenzéki erők egy jelöltet tudjanak állítani a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben.

Képeink a választási sátrakból

 

Akcióinkat az alábbi számlaszámra küldött adományokból fedezzük. Segíts Te is!

A PAYPAL alkalmazásával saját PAYPAL-fiókodból, vagy bankkártyád segítségével is utalhatsz adományt: KLIKK!




A számla tulajdonosa a Szolidaritás.

MagNet Bank: 16200106-11517878 

IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

1 thought on “Az előválasztás megmutatta, hogy van egy másik út a főváros és az ország előtt

Comments are closed.