ked. okt 22nd, 2024

Baloldali válaszok napja – képriport

2019. október 5-én baloldali közösségi összejövetel, mozgalmi konferencia keretében leginkább baloldali közszereplők közreműködésével értékeltük a hazai és nemzetközi folyamatok tükrében az önkormányzati választásokat, a leendő testületek és önkormányzati vezetők előtt álló feladatokat. A rendezvényen a Szolidaritás Mozgalom nyolcadik születésnapját is megünnepeltük, és bejelentettük az október 23-i tüntetésünket is.

Orbán Viktor antidemokratikus hatalomgyakorlása és a legyőzéséhez szükséges folyamatos összefogás-kényszer miatt az utóbbi évtizedben háttérbe szorult az értékelvű politizálás. Ennek a folyamatnak legnagyobb vesztese az a baloldal, amely ilyen körülmények között képtelen arra, hogy megmutassa saját politikai értékrendszeréből fakadó, a társadalmi szolidaritáson alapuló, az átlagembereket képviselő alternatíváját. Éppen ezért szükség van arra, hogy a változásért küzdő és azért tenni is akaró baloldaliak folyamatosan megvitassák, hogy a mai gazdasági, politikai és társadalmi kihívásokra milyen válaszok adhatók.

Sajtó:
Kizárólag az önkormányzati autonómia jelenthet ellensúlyt a jelenlegi hatalommal szemben – Híradó.hu
A helyi közösségek önrendelkezését kell feléleszteni – HVG.hu
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke szerint csupán lejárató kampány folyik az ellenzékkel szemben– HÍRTV
A fideszes városvezetők a kormány érdekeivel ellentétes ügyekben nehezen szólalnak meg – Propeller
Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje a Magyar Szolidaritás Mozgalom “Baloldali válaszok napja” című rendezvényén tartott előadásában úgy fogalmazott – ATV
Ellenzéki tüntetést hirdetettek október 23- ára – Klubrádió

Az első panel videója:

Változások kora? – Választás és politika vidéken – Székely Sándor a Szolidaritás elnöke, Sértő-Radics István (Uszka polgármestere), Dr. Czeglédy Csaba (Szombathely, képviselőjelölt), Holoda Attila (Hajdúszoboszló ellenzéki polgármesterjelöltje)

Második panel videója:

Hiteles alternatívával és rengeteg munkával bárhol győzni tudunk – Budapestet újra fel kell szabadítani – Soproni Tamás (Momentum, VI. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje), Németh Angéla (XV. kerület polgármestere, ellenzéki polgármesterjelölt) Baranyi Kriszta (IX. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje), Őrsi Gergely (MSZP, II. kerület ellenzéki polgármesterjelölt)

Harmadik panel videója:

 

 

Akcióinkat az alábbi számlaszámra küldött adományokból fedezzük. Segíts Te is!

A PAYPAL alkalmazásával saját PAYPAL-fiókodból, vagy bankkártyád segítségével is utalhatsz adományt: KLIKK!




A számla tulajdonosa a Szolidaritás.

MagNet Bank: 16200106-11517878 

IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

1 thought on “Baloldali válaszok napja – képriport

Comments are closed.